Miért térünk vissza a korai mozgásmintákhoz az alapozó terápiában?

Amikor egy óvodás vagy kisiskolás gyermek a földön gurul, kúszik vagy mászik egy fejlesztő foglalkozáson, a szülőben joggal merülhet fel a kérdés: miért végez egy nagyobb gyermek olyan mozgásokat, amelyekkel kisbabaként már találkozott?

Az alapozó mozgásterápiában nem azért térünk vissza ezekhez a mozgásformákhoz, mert a gyermeknek újra meg kell tanulnia kúszni vagy mászni. A cél az, hogy a fejlődés során egymásra épülő mozgásmintákat pontosan, tudatosan és változatos helyzetekben gyakorolja. Ezekre az alapokra később egyre összetettebb mozgások épülhetnek.

A mozgásfejlődés egymásra épülő folyamat

A gyermek mozgásfejlődése során az egyszerűbb mozgásformákat fokozatosan összetettebbek követik. Megtanulja érzékelni és irányítani a testét, megtartani az egyensúlyát, összehangolni a két oldal mozgását, átlépni a test középvonalát, valamint alkalmazkodni a tér és a környezet változásaihoz.

Ha ezek közül valamelyik terület kevésbé stabil, az később is megmutatkozhat. A gyermek mozgása lehet bizonytalanabb vagy ügyetlenebb, nehezebben követhet egy mozgássort, hamar elfáradhat, illetve több figyelmet igényelhet tőle egy olyan feladat, amely társainak már szinte automatikusan megy.

Az alapozó terápiában ezért a fejlődés korábbi szakaszaihoz kapcsolódó mozgásoktól haladunk az egyre összetettebb feladatok felé. Nem egyetlen mozgásformát gyakorolunk, hanem tudatosan felépített mozgássorokon keresztül dolgozunk.

Miért fontos a gurulás, a kúszás és a mászás?

A gurulás során a gyermeknek össze kell hangolnia a fej, a törzs és a végtagok mozgását, miközben érzékeli testének helyzetét és irányát. Kúszás és mászás közben a két testfél együttműködése, a testsúly áthelyezése, a ritmus és a végtagok megfelelő sorrendű használata kap fontos szerepet.

Ezek a feladatok egyszerűnek tűnhetnek, a pontos kivitelezésük azonban összetett mozgásszervezést kíván. Nemcsak az számít, hogy a gyermek eljusson egyik pontból a másikba, hanem az is, hogyan végzi a mozgást:

megfelelő sorrendben kapcsolódnak-e be a végtagjai;
összehangoltan dolgozik-e a két testfele;
meg tudja-e tartani a mozgás ritmusát;
képes-e folyamatosan követni az irányt;
mennyi figyelmet igényel tőle a kivitelezés;
észreveszi-e, ha eltér a megtanult mozgásmintától.

Ezért terapeutaként nemcsak azt figyelem, hogy a gyermek végrehajtja-e a feladatot, hanem a mozgás minőségét, pontosságát és folyamatosságát is.

Többről van szó, mint a korai mozgások ismétléséről

Az alapozó terápia nem merül ki a gurulás, a kúszás és a mászás gyakorlásában. A foglalkozásokon egyensúlyi, koordinációs, ritmusos, testsémafejlesztő és térbeli tájékozódást kívánó feladatok is megjelennek.

A mozgásokat mondókával, számolással, irányokkal vagy meghatározott szabályokkal is összekapcsolhatjuk. Ilyenkor a gyermeknek már nemcsak a testét kell irányítania, hanem figyelnie kell az instrukcióra, észben kell tartania a sorrendet, alkalmazkodnia kell a ritmushoz, és szükség esetén javítania kell a mozgásán.

Az egyszerűbb feladatokból fokozatosan épülnek fel az összetettebb mozgássorok. A cél nem a gyorsaság, hanem a pontos és rendezett kivitelezés, amely később egyre biztosabbá, majd automatikusabbá válhat.

A primitív reflexek szerepe

A korai mozgásfejlődéshez szorosan kapcsolódnak a primitív reflexek. Ezek a csecsemőkorban természetes, automatikus reakciók fontos szerepet töltenek be a fejlődés kezdetén, később azonban fokozatosan háttérbe kell kerülniük, hogy helyüket az érettebb, tudatosabban irányítható mozgások vegyék át.

Ha egyes reflexreakciók továbbra is könnyen kiválthatók, azok befolyásolhatják például a testtartást, az egyensúlyt, a fej és a végtagok egymástól független mozgatását vagy a mozgáskoordinációt. A megfelelően megválasztott mozgásos feladatok támogathatják az érettebb mozgásszabályozás kialakulását és a primitív reflexek integrációját.

Hogyan kapcsolódhat mindez az iskolai feladatokhoz?

Az alapozó mozgásterápia nem közvetlenül olvasni, írni vagy számolni tanítja a gyermeket. A mozgásos feladatok során azonban olyan képességeket is gyakorol, amelyekre az óvodai és iskolai helyzetekben szüksége lehet.

Egy összetett mozgássor végrehajtásához figyelnie kell, meg kell értenie és jegyeznie az instrukciót, követnie kell a lépések sorrendjét, ellenőriznie kell önmagát, és akkor is folytatnia kell a feladatot, ha valami elsőre nem sikerül. Mindez a feladattartást, az önszabályozást, a kitartást és a figyelmi működést is igénybe veszi.

A biztosabb testséma, a térbeli irányok pontosabb érzékelése, a két testfél összehangolt használata és a rendezettebb mozgásszervezés olyan alapot teremthet, amelyre más képességek is könnyebben épülhetnek.

Minden gyermek más úton halad

Bár az alapozó terápia meghatározott fejlődési folyamatot követ, a gyermekek nem egyforma tempóban haladnak. Van, akinek a ritmus megtartása, másnak az egyensúly, a mozgások sorrendje vagy a feladattartás jelent nagyobb kihívást.

Ezért fontos a gyermek mozgásának és idegrendszeri érettségének előzetes felmérése, valamint a fejlődés folyamatos megfigyelése. A feladatokat ennek megfelelően lehet felépíteni, nehezíteni és az adott gyermek szükségleteihez igazítani.

Az alapozó terápia tehát nem egyszerűen korai mozgások ismétlése. Olyan fokozatosan felépített mozgásos fejlesztés, amely a gyermek meglévő képességeire támaszkodva támogatja a mozgás rendezettebbé és biztosabbá válását. Eközben a gyermek nemcsak gyakorol, hanem újra és újra megtapasztalja azt is, hogy kitartással képes egyre nehezebb feladatokat megoldani.

Vissza a blogra